Engineer Update visszhang
Cikkek/Interjúk 2010. július 19. 43 hozzászólás 1803 olvasásTöbb, mint egy hét telt el azóta, hogy kijött a legújabb nagy frissítés a játékhoz. Elérkezettnek láttuk az időt, hogy megkérdezzünk néhány tapasztalt játékost, hogy ők mit gondolnak a Valve agymenéseiről. Hykleri, Moregnan, Minisun és sokan mások. Warning, wall-o-text!

Az Engineer Update, bár közel sem aratott osztatlan sikert, mégsem követte megjelenését akkora felhábrodás, mint ami például a Demo/Soldier firssítés után volt. Ennek oka, hogy az Engineer nem annyira fontos warkaszt, mint az előbb említett két delikvens (reklamálás ugye nem a pub játékosok részéről várható), illetve a most kiadott eszközök és fegyverek is egy fokkal már jobbak voltak. Véleményem szerint a Wranglert kéne csak komolyabban megvizsgálni, a többi végülis elfogadható. Mégse egy Huntsman, na.
Úgy gondoltuk, hogy érdekes lehet végigolvasni az újdonságokkal kapcsolatban olyan tapasztaltabb játékosok véleményét is, akik kompetitíven űzik ezt a játékot. Legfőképpen az új fegyverek pub ill. kompetitív környezetben való hasznossága a téma.
Hykleri, alias Woody, már több, mint egy éve erősíti a világhírű Paroxysm csapatát, amellyel az ETF2L nyári szezonjában a harmadik divízióban szerepel, ám sokak szerint könnyedén beférnének a másodikba is. Az ősszel induló "hivatalos" szezont minden bizonnyal ott kezdik. Hykleri tehát jelenleg kis hazánk legmagsabb szinten versenyző játékosa. És hivatásos pr0.
Frontier Justice: viszonylag balanceosnak mondhatnám. Eleinte volt vele ilyesmi, hogy ha meghaltál akkor is megmaradtak a kritek. Bár lehet hülyeséget magyarázok. No mindegy, ha az nincs, akkor nincs vele problémám igazán.
A publikon kicsit előrébb húzza az engineereket ha öl a sentry, ami nem baj. Eddig végig csak guggoltak a sentry mellett és kalapálták, most viszont jobban megéri kockáztatni és egyedül hagyni a sentryt egy darabig.
A warokon ez már egy más kérdés. Itt jóval hatásosabb a dolog. Ha valaki le tud húzni 1-2 killt és utána beleereszt párat a medicbe, még ha viszonylag távolról is, a csapattársak akkor is sokkal könnyebben ölik meg utána. Ugyanakkor ott van az is, hogy 3 töltény. Kockázatos egy kicsit.The Wrangler: Móka, móka, móka. Viszont nem kiegyensúlyozott. A shieldet úgy ahogy van le kéne szedni,mivel alapból távolra tudunk lőni a sentryvel sebzéscsökkenés nélkül, gyorsabban. Ez már így magában erős dolog, nemhogy egy baromi nagy pajzzsal.
Ha 2-3 nem teljesen idióta lerak 3-as szintű pajzsos sentryket, elég keményen tudnak védeni helyeket publikon. Magyarán, túl erős. Waron is. Kísérletezgettem mixeken és pcwken a vele, és egy 1-es sentry csodákra képes. Példa: Badlands spirál támadása. Lerakjuk a rámpára, és hihetetlen sebzéseket ki tudunk vele osztani. Ugró soldiernek esélye nincs, scoutnak hátba szintén nincs, ha valaki hívja. Még a demoman is szív vele, ha nem nagyon gyors. Vagy ott van az utolsó támadása. A folyosó végéről medicet, 2 scoutot és egy soldiert szedtem le mindenféle probléma nélkül. OP.The Gunslinger: Szimplán nem értem a lényeget.

A már említett px. második csapatának oszlopos tagja Moregnan, a remek scout/sniper, aki már viszonylag hosszú ideje külföldi klánokban játszik, nem is akármilyenekben. Jelenleg a div4-ben szerepelnek, de rájuk is igaz, hogy eggyel feljebb sem vallanának kudarcot.
Ez egy rossz update szvsz. Már megszokhattuk a Valvetől, hogy komolyabb tesztelés nélkül hoz a napvilágra a játék eddigi menetétől teljes mértékben elütő fegyvereket, változtatásokat, amik nagyban átalakítják a dolgokat. (vagy idióta tesztereik vannak) nézzük sorba.
The Wrangler: Egy kiegyensúlyozatlan fegyver lett, a pajzs a sentrire, a +lövés ráta, és mellé egy jelentéktelen negatív tulajdonság, egyszerűen túl nagy előnyt ad. A végtelen rangeről ne is beszéljünk. Pofám leszakad. Atombombát is aggathattak volna rá akár. Van benne potenciál, a tény, hogy a sentry nem automata nem rossz ötlet, de gyengíteni kéne a tulajdonságokon, és szerintem érdemes lenne kikapcsolni az automata sentryt teljesen. Tehát ha ezt a fegyvert választod, akkor a sentryd csak akkor lő, ha te parancsba adod neki. Ha leváltasz a fegyverről vagy meghalsz, inaktív módba lép. Ezekkel a változtatásokkal én akár engedném is ligákban a használatát.
Frontier Justice: A kritfosó shotgun. Az előnyéhez képest eltörpül a negatívuma. A rendszerben mini kritre kéne cserélni sentry ölésért kapott kriteket, és már nem lenne olyan nagy probléma a fegyver szerepeltetése a ligákban. Esetleg 4 töltény a tárban, és jobb egérgombal lőheted a felgyülemlett kritet, hogy te dönthesd el mikor kire. Talán egy 10%os sebzéscsökkentés sem ártana az alap lövéseire.
The Gunslinger: A mini sentry jópofa, lehet vele trükközni, az sem rossz ötlet hogy az engy több hp-t kap, lehet így már azért előre mozogni, taktikázni vele. A wranglerrel már jönnek a problémák, mert ugye hogy fél másodperc alatt felépül, és te irányítod a range nélküli lövést nagyon szét tudja kurni a kompetitív játékmenetet, a soldierek ugrása lehetetlen lesz, akárcsak a demomané, túl könnyű vele területeket fogni és megtartani. Ha nem rakná rá a pajzsot a cucc, akár még engedélyezhető is lehetne.
Southern Hospitality: Baromság, hasznavehetetlen.
Mapok: Három payload map, nem is vártam 5cp-s komp. pályákat a Valvetől (amit ők csináltak, coldfront nem számít). Publikot nem nagyon játszok, így erről nagyon nem tudok véleményt nyilvánítani. hogy jobb lett-e vagy rosszabb, de úgy érzem, hogy már a spy vs sniper update óta pocsék. Azért kipróbáltam a pályákat, kíváncsiságból. Az upward szvsz egy ritka pocsék, apró, összecsapott, értelmetlen spamfest pálya lett. Kocsik, amik keresztül mennek a másik spawnján, és keresztezik egymás útját. Zseniális. A többi hangulatos és jó pálya lett, de egyértelműen pubra lett kihegyezve mind. Talán egy highlander kupán visszaköszönnek még, de kompetitív játékhoz sok közük nincs.
Cipelhető épületek: Ez egy kifejezetten jó ötlet, együtt mozoghatsz a csapattal, ahogy mozog a csatatér is előre. Gravelpiten is érdekesebb lehet a védekezés, meg persze nehezebb a támadás emiatt, de alapvetően nem tartom kiegyensúlyozatlannak. Talán az hogy a lvl3as sentryt pár mp alatt felhúzza problémás.
Végül, a kompetitív játékmenetet nem hiszem hogy nagyban változtatná az engineer dolog, úgy isten igazából egy update se tud nagyon belepiszkálni, csak az-az egy-két hónap húzós, amíg nem döntenek a fegyver sorsáról, és mindenki szabadon használja. Utána, ha overpowered-nek ítélik meg, bannolják, probléma megoldva. Mapokat meg úgyis csinálnak olyan emberek, akik értenek a kompetitív játékhoz.

Minisun a többiekhez hasonlóan elsősorban scoutként érzi magát jól. Ő még nem adta légióskodásra a fejét, itthon a VLCompany felállásnak egyik legfontosabb láncszeme. Nem ma kezdte ő sem. Fogadjátok sok szeretettel kisregényét! (kereskedelmi forgalomban még nem kapható)
Frontier Justice: Azért gondoltam, hogy az új sörétessel kezdeném a felsorolást, mert ezt a fegyvert sikerült a fejlesztőknek a legjobban kiegyensúlyozniuk. Akár engedélyezett lesz a warokon, akár nem, különösebb változás nem lesz tapasztalható. Ugyan a "Revenge" crit egy igen csábító (és nem mellesleg pofátlanul idegesítő) dolognak hangzik, de a felezett tár számításaim és tapasztalataim szerint egyaránt túlságosan nagy érvágásnak tekinthető akkor, mikor az Engi váratlanul tűzharcba keveredik. Míg pubon egy kis odafigyeléssel könnyedén összeszedhetünk 6-8 "Revenge" critet, mellyel könnyedén megtizedelhetjük az ellenfeleinket, addig waron, egy tapasztaltabb csapat ellen (magyarul nem low- kategória) normális esetben ez nem fog működni. Valójában lényegtelen, hogy melyik sörétest választjuk társunknak, ugyanis a Sentry nélkül az Engi könnyedén sebezhető, így talán nem is véletlen, hogy az esetek többségében a háttérből érdemes támogatnunk a csapattársainkat. Cserébe viszont az új gitáros taunt, és a texasi kalap kombó egy igazi rednecket varázsol az Engiből!
Southern Hospitality: Teljesen felesleges community fegyver, különösebb értelmét nem láttam attól eltekintve, hogy roppantul idegesítően lett megoldva a vérző-effekt.
The Wrangler: Ez az, amire első ránézésre rávágtam, hogy nem más, mint a játék felesleges bonyolítása. Később azonban rájöttem, hogy nem feltétlenül olyan nagy baromság ez a távirányító, mint ahogy azt elsőre gondoltam. A pajzsnak, és a Sentry duplázott tűzsebességének köszönhetően még akár jóval nagyobb figyelmet is kaphat az Engi a warokon, már amennyiben a „Vének tanácsa” nem ítéli azt túlontúl erősnek. A Valve célja a Wranglerrel feltehetően az volt, hogy az Engit valahogy hasznosabbá, és izgalmasabbá tegye. Azt pedig, hogy ezt sikerült-e nekik, mindenki döntse el maga. Sajnos a Sentryt védő burok egyelőre túlságosan erős ahhoz, hogy warokon nyugodt szívvel engedélyezhessék annak használatát. Viszont az új joystick és a Combat Mini-Sentry kombó egy egészen hatékony fegyver lehet a tapasztaltabb játékosok kezében. Annyit azért még megjegyeznék, hogy egy 3-as szintű Sentry védőpajzzsal ellátva kiköpött mása a Star Wars-ban látható romboló droidoknak, bár szerencsére gurulni ezek még nem tudnak. Egyelőre.
The Gunslinger: És végül ott van a robotkar, mely +25 életet, és egy három ütésből álló kombó bevitelére ad lehetőséget büszke viselőjének. A probléma ezzel az, hogy a kombó nem egészen működik, ugyanis könnyedén megeshet, hogy csak 4, vagy 5 ütés után jön be az áhított krit-effekt (magyarul hót bugos). Persze ez nem nagy veszteség, hiszen jóformán lehetetlen kihasználni ezt az előnyét a fegyvernek. És ha ez még nem lenne elég, ott van a Mini-Sentry, ami mindössze 100 fémbe kerül, és 4x olyan gyorsan épül meg, mint az alap. Az olcsó, és gyors felépítésért cserébe viszont a Mini-Sentryt nem lehet se fejleszteni, se javítani, és emellett feleannyit sebez, mint a sima Sentry. A Gunslinger bevezetésével tehát a Valve az összes Combat Engi álmát valóra váltotta. Még szerencse, hogy a Mini-Sentry egyáltalán nem OP, ugyanis könnyedén leszedhető, még akkor is, ha éppen védőpajzs alatt van. Attól eltekintve, hogy pub közben gyakran olyan érzésem van, mintha valami ZS kategóriás sci-fi-t idéző bugyuta lézerharcba keveredtem volna, nem annyira vészes a helyzet. Persze a Wranglerrel előidézhető védőburokra így is ráférne egy kiadós nerf, de sajnos ez nem rajtunk múlik. Az azonban könnyedén megeshet, hogy engedélyezni fogják a Gunslingert warokon, ugyanis ha ügyesen helyezzük el a Mini-Sentryt, még akár kellemetlen meglepetést is okozhatunk vele.
Összességében szerintem egészen elfogadhatóra sikeredett az Engi Update (Spy vs Sniper frissítés óta mindenre ezt mondom). Nem ártott volna letesztelni az új fegyvereket, még mielőtt kiadják őket, de hát ezt már megszokhattuk volna, hogy itt bizony mi magunk vagyunk a teszterek. Amennyiben nerfelik a Wranglert, és pofoznak még egy kicsit a nevetséges, jelentéktelen hátrányokon, még akár egy egészen jópofa fegyver is lehet belőle. Nos, röviden-tömören ennyi lett volna, köszönöm mindenkinek a figyelmet, aki vette a fáradságot, és végigolvasta a véleményemet.

Negyedik versenyzőnk az angol Shem, akivel már nemzetközi vizekre evezünk. Hosszú hónapokon keresztül együtt játszottam vele a The Nobility együttesében, ő most a frissen alakult Lightyear csapatában játszik, mint soldier. Alighanem ő az egyik legilletékesebb személy, hiszen méltán érdemelte ki a Shemgineer ™ címet a warokon nyújtott remek játékával.
Frontier Justice: első ránézésre nagyon jó fegyvernek tűnt. Ledobsz egy sentryt, várod hogy megöljön pár embert, a lerombolásakor pedig máris van krited, hurrá! A tár kapacitásának felezésével azonban valahogy nem éri meg az egész, hiszen egyszerre csak 3 töltényünk lehet.
Ha túl messzire merészkedsz a sentrytől, akkor az általában végzetes. A legtöbb esélyed tehát akkor van, ha a sentry környékén kempelsz és előkapod az FJ-t, amikor egy über vagy egy okosabb demo lerombolja az ágyúdat. A megfelelő pillanatban kell elfutni. Egyáltalán nem tetszik.The Wrangler: nem igazán tudom eldönteni mit is gondoljak erről a fegyverről. Láttam, hogy egyesek kezében milyen elsöprő ereje van, ám amikor én játszottam vele, akkor hamar felfedeztem a gyengeségét. Egy sniper sokszor könnyen lelő, ezután pedig csak pár másodperc kell a csapattársainak, hogy támadjanak és kiszedjék a védtelen sentryt (3 mp inaktivitás ugye). Továbbá, ha a Wranglert használod, akkor értelemszerűen leginkább abba az irányba nézel, ahonnan a legtöbb ellenség jöhet, ezáltal sokkal sebezhetőbbé válasz a hátulról érkező spyokkal szemben illetve egy soldier vagy egy demo is könnyedén átugorhat feletted, hiszen a sentry nem lövi le őket automatikusan a levegőben, ahogy azt normál esetben tenné.
Ami leginkább izgat a Wrangler-rel kapcsolatban, az a sentry rocketjump. Ennek segítségével például Gravelpit C pontjára is gyorsan fel tud jutni az engineer, ha vészhelyzet van. A jövőben még több nagyszerű használati módot találnak majd ki a távirányítóhoz, ebben biztos vagyok.The Gunslinger: a +25 HP-nak és a gyorsabb, gyengébb egyes szintű sentry-nek tökéletesen illeszkedni kéne a játékstílusomhoz, pubon és waron egyaránt, ám valahogy inkább csalódásnak tartom ezt a fegyvert. A mini-sentryt a demoman egy lövéssel kiszedheti, sőt, egy scout is könnyedén elbánhat vele, ha elég közel van. A nagy, villogó fény pedig szinte lehetetlenné teszi, hogy „lopakodó” engineerként működjek.
A közelharci támadása elvileg a harmadik ütésnél kritet ad, de még nem láttam, hogy éles helyzetben bárki is bevigye azt a bizonyos ütést, hiszen általában addigra meghalnak, bármit is támadnak meg. Vagy az ellenfél hal meg a másodiktól.
Látom értelmét a dolognak, de annyira nem hasznos, hogy megérje feladni az igazi sentryt, ami valóban lelő embereket, nem csak eltereli a figyelmüket. A plusz HP-val kapcsolatban nincsenek fenntartásaim.Az építmények mozgathatósága: az egész update-ből EZ a rész érdekel a legjobban. Warokon az engineerként a fő feladat, hogy felállítsak egy sentryt a szélen, hogy megakadályozzam a backcap-et, amíg a csapatom előrenyomul. Néha az ellenfél vonalai mögé lehet kerülni és lerakni a sentryt mögöttük. Ezt lehet a többiek támadásához időzíteni, vagy csak egyszerűen egy olyan helyre építeni, ahol megakadályozhatjuk, hogy hátulról erősítést kapjanak. A sentry mozgathatósága azt jelenti, hogy nem kell folyamatosan ammo után keresgélnem, hiszen nem kell mindig egy újat felhúzni.
A pubokon meg lehet azt húzni, hogy a saját spawnod előtt gyorsan építesz egy hármas szintű sentryt, majd azt odacipeled, ahol több haszna lehet. Az ostoba pyrotól sem kell tartani, amelyik mindig felveszi a legnagyobb metálcsomagot mellőled, hogy 198 helyett 200 ammója legyen a lángszórójában.A végén szeretném leszögezni, hogy ezek az első benyomásaim, lehet, hogy egy idő elteltével megszeretem a Frontier Justice-t, vagy úgy döntök, hogy új cuccokat építeni nagyobb móka, mint a már meglévőket mozgatni. Meglátjuk, de egyelőre az FJ és a Wrangler a kempelést segíti elő, ami unalmas.
Shampoo egy távoli és egzotikus ország, Románia szülötte. Néhány hónapon keresztül vele is együtt játszottam a Nobility-ben. Úgy gondolta képes magasabb szinte is játszani, és végül be is jött a számítása. A SAS és a The Hampshire Heavies csapatánal eltöltött rövid kitérők után a FakkelBrigade Green-nél úgy tűnik megállapodik. A nyári szezont a harmdik divízióban játsszák le. Remek scout és beteg csipa.
Az első benyomásaim nem voltak túl jók amikor hallottam az Engineer Update-ről, mivel úgy gondoltam olyan új cuccok jönnek majd, amelyek csak jobban támogatják a bunkertaktikát. Ezzel szemben mást kaptam:
Frontier Justice: kiváló fegyver kompetitív játékhoz, amely arra bátorítja a játékost, hogy legyen egy kicsit agresszívebb, mint szokott ezzel a kaszttal. Néha akár a mediket is ki lehet vele szedni, a revenge kritek segítségével. A hátulütője a dolognak, hogy ugye kevesebb töltény jár hozzá, így nehezebb megvédeni magad és a sentrydet. Valószínűleg többször fogsz meghalni ezzel…
The Wrangler: ez messze a legnagyobb kedvencem, leginkább azért, mert a pajzs sok esetben elég strapabíróvá teszi a sentryt. Az a tény, hogy immár célozni is tudsz, lehetővé teszi, hogy jobban megvédd magad a spammelő soldierekkel és demókkal szemben. A hátránya, hogy könnyen kaphatsz egy fejest, vagy hátba szúrhatnak, ha nem figyelsz eléggé.
The Gunslinger: ez kifejezetten a támadó felfogású engineereknek készült, azoknak, akik szeretnek az ellenfél háta mögé kerülni. A mini-sentry gyorsan felépül, így szinte rögtön tud segíteni a játékosnak. Ez a gyorsaság scoutok elől való menekülésben is jól jöhet. Elterelésként is kiváló. Ellenben védekezésben a legtöbbször használhatatlan, mivel hamar lerombolják.
Véleményem szerint ez az eddigi (egyik) legjobb update!
Ti mit gondoltok? Discuss!
Kapcsolódó cikkek
Saját szerzemény, másolni tilos, és élet/balesetveszélyes!
+
Kezdem unni magam.
Valóban B-t kell védeni, hiszen jóval könnyebben védhető. Ezért mit csinál a csapatok 95%-a? Elmegy A-ra először. Na most, ha A-n én hallok, vagy látok Bonk!-kal egy sentryt, figyelmeztetem a csapatomat, hogy bazze fiúk, sentry A-n. Ekkor a csapat két dolgot tehet: megpróbálja B-t, gondolván, hogy az idióták A-ra építkeztek, vagy mivel láttak, hogy A-t egyetlen sentry védi (+demoman az én elképzelésemben). Ekkor az engie [ha látja, hogy nem jönnek A-re, fogja a snetryjét, beteszi a dobozba, és hazaportál (szóalkotó is vagyok)]. Na most idáig, mire ezt kiötlik, nyert a csapat 5-10 secet. Ha A-mellett döntenek, még többet.
Itt fellép az a probléma ugye, hogy mi van akkor, ha az engie hazateleportál, elindul C-ről (ahol a teleport van) B-re (hogy ott tegye le a sentryt) és közben ne adj isten egy scout rámenne (lelövés céljából).
1. Nem hiszem hogy a scout odaér ennyi idő alatt, ha az exit jó helyen volt.
2. Szintén műhelytitok, amit már tényleg nem szívesen osztok meg: mi két endzsivel dolgozunk (nem hurrogni, nagyobb csapatok is csinálják). Így lehet egy teleport: A-tól C-re, és C-ről B-re. Azaz A-n lévő engienk kb. 7-8 sec alatt átér B-re (ahol már alapból áll egy sentry és védi 2 solly + medic + engie).
Az egészet akkor lehet megszívni, ha az ellen úgy dönt, hogy ha törik, ha szakad, rögtön B-rejön full erővel. Ekkor megvan az esély rá, hogy B-ből egy ízletes bukta lesz, de azért a fentebb leírt védelemmel éppenséggel meg lehet őket fogni. Tapasztalataim szerint amúgy az, hogy mindenki B-re megy rögtön ritka.
Az említett videót nem ismerem.
Ajánlom lassan elolvasni, hogy lecsapódjon információként a kedves olvasó elméjében.
B-t védem. B-t. BÉÉÉÉÉÉÉt. Érted? B. Az abc 2. betűje (ha nagyon magyar vagy akkor legyen 3.). Olyan hasas betű. És tökre szimpatikus. És hiába mondja a dzsimibríz, hogy "mán pedig aki A-n véd az a fasza srác". NEM! Tessék szépen B-re pont mögé sentryt húzni, egy solly-t a tetőre küldeni, másikat a mediccel a ponttól balra elhelyezni. A-ra egy scoutot elküldeni rambózni, illetve a demoval felstickyzteted A rolóját, és beállítod A-B átkötőbe, amikor kijönnek megpróbál elrobbantani belőlük, ha kukik, akkor még akár forceüberezni is lehet vele (de ilyen csak a meséskönyvben van). Akár sikerült akár nem a demo visszamegy B-re, 1 scout marad aki a captimeot próbálja húzni, vagy az egyik scout (neadj isten 2) lelövésével vagy a ponton való ugrálással kombinált eszeveszett dodgeolás által. Ha meghalt vagy marad scoutban, vagy vált csipába, heavybe, vagy spyba, és most jön a csattanó. Kispawnol és elmegy (dobpergés) (elnyújtott dobpergés) (még mindig) B-re.
A mérnök frissítés lehetővé tette a taktika forradalmasítását, miszerint nem a B pont körül lévő meglehetősen limitált, jobb csapatoknál slay-eléssel némileg megnövelt, fémkészletből kell építkezned, hanem spawn előtt megépíted a sentryt, ezkövetően 200 egység Fe birtokában szépen kidiszkózol a pont mögé (kb. még lesz vissza 10 mp-d) leteszel egy diszpit, felveszed a feles vasat és ismét lesz 200-ad. Ugye milyen nagyon jau?
(Igen nagyon jól kinéző video, ahol cc//Jambo A-t defeli (nem, nem linkelem be), de sajnos a kedves valve kitalálta az izotópos üccsit és sajna így 0 értelme van annak, hogy egy egyedüli sentryvel védd A-t. Nem, az egész csapat meg ne védje, mert az meg retard ^_^)
A taktikának két fő hiábája van, ha betámadnak és nem lövöd le őket, akkor bizony ők lőnek le téged, akkor kiszorítanak és biz' akkor mehetsz C pontra kreatívkodni. A másik az, hogyha Luiginak netdropja van akkor szívsz.
Ha véletlen valakinek nincs nagy vizuális képzelőereje, annak szívesen lerajzolom, ha belinkel egy kiterített gpit térképet. Nah jó nem, mert egy lusta dög vagyok.

Most pedig sötét, ármányos titkokat fogok megosztani:
1. Az 1. szintű teleport, ugyanolyan jól teleportál, mint a 3.. Semmivel sem veszélyesebb. Tessék egyszer kipróbálni. Remélem az legalább érthető volt, hogy itt egyszeri teleportálásról van szó.
2. A sentryt nem muszáj a kezdőn felépíteni és A-ig kicipelni, mert az bizony lassú. Ehelyett a helyszínen is fel lehet építeni. Ami gyors. Kiemelve: Lassú < Gyors.
3. Ha mindenképpen szeretnél egy teljesen felesleges 3-mas teleportot, de még 3-mas sentryt is, esetleg egy diszpivel A-ra kezdés előtt akkor... !FIGYELEM - GYENGE IDEGZETűEK NE OLVASSÁK TOVÁBB, A TOVÁBBIAKBAN SOKKOLÓ INFORMÁCIÓK KÖVETKEZNEK! ... az egyik csapattársad segít neked felütni a teleportot, ne adj isten a sentryt is (ezúttal a kezdőn). Ezután a csapattárs kiválaszt egy másik kasztot, ha akar.
Azt már nem is merem írni, hogy mi van akkor, ha - horrible dictu - a csapat úgy dönt, hogy két mérnökkel vág neki a harcnak, mert félek, hogy annak milyen hatása lenne.
A fejhajtást az öltözőbe kérem, az esetleges választ pedig személyesen nekem privátban, mert úgy érzem ez kezd erősen offtopic lenni.

warról van szó szvsz nem mass spamfest ami 14v14-ben van

Akár azt is meg lehet csinálni, hogy Gravel Piten RED-ben kezdőn felhúzok egy Teleport exitet, elszaladok A-ra, felhúzok egy Teleport entrance-t, meg egy Sentryt. Megvárom, hogy spamelgessék, és mikor úgy ítélem, hogy már nem bírja szegény masina tovább, instant módon elteszem és irány haza. Aztán ugyanaz a sentry még meglepetéseket okozhat B-n, vagy akár C-n is.
Spam elől meg seperc alatt arrébb teszem.

http://www.youtube.com/watch?v=IjiKGsyFplk&hd=1
A robotkéz meg csak trollkodásra jó, elvonod az ellendél figyelmét és addig bemosol neki egyet (a 3-mas combó NEM bugos cask mind3-nak el kel ltalálnia az ellenfelet és lenyomva kell tartani a gombot)
az új csavarkulcs? inkább övcsat mint fegyver
http://www.youtube.com/watch?v=IjiKGsyFplk&hd=1
http://www.youtube.com/watch?v=IjiKGsyFplk&hd=1
A legnagyobb probléma meg valóban a pajzs. :)
A legnagyobb probléma meg valóban a pajzs. :)
Az meg, hogy sok fegyver hazavágja a játékmenetet az igenis probléma, csak a pub játékosokat nem érdekli. Persze, hogy nem fogja, hiszen nem játszik vele annyit. Ettől még a probléma probléma marad.
a mini sentry elég hasznos jó kezekben, de ölés helyett főként időhúzásra jó inkább. ezt mindenképp FJvel érdemes használni, mert a sentry sokszor döglik ugye. ha nem gunslinger van benn akkor majdnem mind1 mlyen soti van benn. a cipelés elég praktikus de okosan kell csinálni, cipelés közben lassabb ugye az engi, könyebb célpont, plusz lerakás után is idő míg felhúzza a cuccot azért. igazából sztem nem kap több helyet a warokon az engi az új fegyverei által, csapatmunkával és odafigyeléssel hamar ki lehet fingatni 1 engit ha trükközni akar az új cuccaival.
pyro és medic update forevőr. ez se rossz, de a warozós scene életébe nem fog beleszólni
Mostanra változott meg a felfogásuk, a játék kiadása óta.
Még mindig messze a legjobb "újonnan kijött" csapatjáték!!
Frontier Justice: Még nem nagyon használtam, az Engineer stílusától szerintme nagyon elüt. De ezt már megszokhattuk, lásd demoman update. Első ránézésre kiegyensúlyozott fegyvernek tűnik.
The Wrangler: Egyszerűen op, ha nem lenne pajzs oké lenne, de így nagyon durva. Jobb engineer ezzel halhatatlan.
The Gunslinger: Ez jó dolog, waron idegesítő, ép most játszottam egy ilyen pcw-t. Az ellenfél engije nagyon fontos cél lesz, mert különben percenként hiába rombolsz le 5 mini sentryt, a hatodik megöl. Kicsit káosszá alakítja a játékot, meg kell szokni. (A war badlandsen volt.)
Southern Hospitality: Idegesítő effekt, ha megütnek.
Ha rangsorolni kéne, azért nem ez a legrosszabb update, tecCcik, ugyanakkor lehetett volna még jobb!
Az meg, hogy sok fegyver hazavágja a játékmenetet az igenis probléma, csak a pub játékosokat nem érdekli. Persze, hogy nem fogja, hiszen nem játszik vele annyit. Ettől még a probléma probléma marad.

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 