ETF2L - Week 2
Cikkek/Interjúk 2010. július 14. 15 hozzászólás 771 olvasás
Egyik szemem sír, másik üveg. Gyengélkednek az alsóbb divíziós csapatok, míg magyar div4-eseink remekül helytállnak.
Általában a hírezők bevezetővel, lassan untatva kezdik a munkájukat. Egy alap hangulatról, ahonnan elérünk a csúcsig. Az ETF2L-s cikkekre is igaz lehet ez, hiszen a div6-tól szépen el lehet indulni - gondoltam én. A dolgok pöppet megváltoztak, nem maradt valami sok csapat.
Relatív elég sokat halogattam ezt a cikket, mivel jó lett volna úgy megírni, hogy mindenki túl van első két meccsén. A VLC későn kezdett, nekem pedig nincs időm várni. Csapjunk is bele a levesbe! ;)
A Team Offline után a Cyanide Crew is kiesett. Az ok hasonló, nyáron nem lesznek elég aktívak, és az esetleges kudarcok elkerülése végett inkább kihagyják. Ezek szerint a drop nem fogható fel kudarcnak. Értem.
De még mielőtt ilyen gyászosra fordulna a hangulat, áttérek a div6g-ben szereplő Animalsre. A csapatot nem rég hagyta el Djokovic, helyette pedig Kicsi csatlakozott. Stabil felállásuk idővel kifizetődő lesz, nem sűrűn történik átigazolás. Csak azt nem tudom, hogy mit írjak az eredményekről. Az első heti meccsükön 1-5-re kikaptak, majd a második heti ellenfél droppolt. Mostanra viszont az első heti is. Így nincs mit összegezni. Remélem hamarosan számotokra is elkezdődik a szezon. :)
Eredmény: Hát...
A div6e-hez érve találjuk meg a Toborzó Századot. Itt szögezném le, hogy a cikk keretében csak az első két heti meccseket fogom nézni - még ha valaki többet játszott volna. Az első heti ellenfél, a Noreaction már az elején át lett helyezve div4-be (pxII csoportjába), ahonnan mostanra droppoltak. De jött helyette hozzánk a Respect To All, akiktől 4-2-re kapott ki a Toborzó Század. Ám ez az ellenfél is feladta a szezont... Bonyolult? Én se értem, megnyugtatlak titeket. Inkább át is térnék egyetlen kézzel fogható eredményünkre, ahol a második héten mi csapat győztünk a brit Inglorious Punkbusters ellen. Eddig relatív könnyűek voltak az ellenfelek, azonban a ritka pcw-ken érződik a gyakorlás hiánya, ez pedig kihathat a tétmeccs eredményekre is. A kemény meccsek még csak most jönnek!
2. hét: Inglorious Punkbusters | cp_obscure: 0-5 ; cp_gravelpit: 0-2
Eredmény: 100%
Szintén ebben a csoportban található a VLCompany Squad 2. A narancsok 7 fővel sikeresen kezdték a nyári ligát, az első héten csupán egy kört tudott az ellenfél lehozni - ám ez nem változtat a tényen, hogy 6-0-ra nyertek! Később, a Team Colonslash ellen már más volt a helyzet, mivel egy rendkívül szoros meccet vívott a hazai Oranje. 2-3-s obscure vereség után egy még szorosabb gravelpiti csatát folytattak a csapatok. Mondhatni túlóráztak, hiszen a 2-1-s eredményt nem 10 perc leforgása alatt érték el. A csapat bizakodóan tekinthet előre a nyári szezonra, minden esélyük megvan egy jó helyezés elérésére. Ugyanakkor érdemes lesz átnézni mégegyszer a szabályzatot, főleg a Pause részt. (Srácok, nem kéne több warning, mert anno az üBearZ is 1 pont levonása miatt csúszott le az első helyről!)
1. hét: Hijacker Zone | cp_obscure 1-6 ; cp_badlands 0-5
2. hét: Team Colonslash | cp_obscure 2-3 ; cp_gravelpit 2-1
Eredmény: 67%
A következő csapatot már div5-ben kell keresni, pontosabban az 5f csoportban. Az Obscure-Gaming fennmaradása az én szemszögemből elég kérdéses. Az első meccsük eredménye egy Default Loss, és bár második és harmadik heti ellenfelük droppolt, nem vagyok benne biztos, hogy magyarjaink nem kerülik el ezt a sorsot. A csapatból nemrégiben léptek ki 3-an, és 5 emberrel nehéz lesz a folytatás. Beugró? Drop? Hamarosan kiderül.
1. hét: Livestock | Default Loss
Eredmény: 0%
A Sh1ne Gaming csapatánál is csak egy meccset fogok figyelembe venni, a második heti ellenfelük feladta a küzdelmet. A div5d-ben az első heti ellenfél a Nicey volt, akik nem kevés rutinnal vágtak neki a nyári ligának - eddig már kétszer szerepeltek a div5-ben. Az izzasztó meccsen egy vesztett obscure után sikeresen összeszedték magukat, és 22 perc alatt győzedelmeskedtek badlandsen. A csapathoz nemrégiben csatlakozott Pingwin, aki véleményem szerint jelentősen hozzájárult a gárda sikeréhez - a fentebb említett ligameccsen is bevetette a csapat. Az egyedüli érdekesség, amit az első heti meccshez hozzáfűznék, az a Steam ID. Hmm... Egy segítő kéz mindig jól jöhet, így akár még jobb helyezés érhető el a csoportban.
1. hét: nicey-tf2. | cp_obscure 3 - 2 ; cp_badlands 1-6
Eredmény: 50%
Gyorsan el is értünk a legjobban rajtoló csapathoz, a div4f-ben kitűnően teljesítő Redstars Gaminghez. A csapatból nem egy ember ment el mostanság, de talán a legnagyobb hiány mind közül Olcsi. Azonban a magyarjaink sikeresen kezelték a helyzetet, Walai szerintem remekül beválik a skót konzervdobáló pozícióra. A Redstars sikeresen állította meg első heti ellenfelét, összesen 41 perc játékkal rombolta szét a német ellenfél illúzióit. A második heti meccsen sem történt probléma, 4-1-es obscure után gravelpit mindkét körét lehozták - ahogy elvárható volt. Úgy néz ki, egyelőre semmi és senki nem állíthatja meg a csapatot, még az az 1500 km-nyi távolság se, ami Sam és a csapat között van. No igen, egyeseknek jól megy, Sam ugyanis nem Törökország egy eldugott hegyébe látogatott el, hanem az ellenkező irányba indulván Londonba. Laptopot a kézbe, harcra fel, a Redstars győz. (Ez nem rímel, de valószínű.) :)
1. hét: Drunken Angels Unstoppable | cp_badlands 1-6 ; cp_obscure 0-5
2. hét: Team epx^ | cp_obscure 4-1 ; cp_gravelpit 2-0
Eredmény: 100%
A WoD.uBearZ a div4B-ben remekül helytáll. Nemrégiben érkezett Olcsi a csapathoz, akiről így már elmondható, hogy egy kisebb szünet után ismét div4-s játékos. Bár utóbbi játékost nem láttam még ETF2L-s bevetésen új csapatánál, Sülték így is remekül boldogulnak. Első heti meccsükön sikerült a pontmentés a finn Cardus-szal szemben, majd le is győzték a papíron még az előző ellenfélnél is erősebb Team Effortot. A változatos mérkőzést több mint 20-an követték Source TV-n, szerintem egy jó meccs volt. Az obscuren történt 3-0-s vezetés nagyon meglepő kezdés volt, ennek tudatában jogosan engedtek ki a végére. Így a csapatnak rendkívül jó esélye van még a dobogóra, mindez csak rajtuk múlik. Egy érdekes, de más irányba mutató téma a multigaming. Miért kell minden szezonhoz egy másik?!
1. hét: Cardus | cp_obsucre 3-1 ; cp_badlands 4-3
2. hét: Team Effort | cp_gravelpit 2-1 ; cp_obscure 2-5
Eredmény: 42%
Nagynehezen a VLCompany fő csapatának is sikerült bekerülnie ETF2L-re, a div4a-ban volt hely. A csapat nem kis változásokon ment át, feloszlottak, majd újraalakultak, elmentek tagok, majd visszajöttek. Mostanra azonban csak annyit lehet megállapítani, hogy a csapat maradt a régi. Redcow ment, Rozso ment, Redcow jött, Rozso jött. Szenzációs átigazolási lista! Egyetlen egy új játékos tűnik fel a csapatban, vagy mégsem? Ja nem, csak Czunder kétszer kattintott rá a TF2 megvételére! Ez is olyan bug lehet, mint a totaltf chatnél. A gárda elég nagy késéssel kezdte a szezont, így csak egyik meccsükről írok. A Paroxysm II ellen mérkőztek meg. A div4-s csapatban volt Fodi is, valamint Moreg, utóbbi még ott is játszik. Pingwin segítségével játszották le a meccsüket, így alakult ki magyar oldalon egy számomra elég furcsa duó, a Pingwin és Rozso soldierduó. Ők ketten régi jó barátok... A gravelpites túlóra után obscuren nem minden úgy ment, ahogy tervezte a csapat. Egy kemény meccset játszottak, de a szezon még csak most kezdődik, bármire esélyesek, és bármire képesek ezek a srácok! ;)
2. hét: Paroxysm II | cp_gravelpit 2-1 ; cp_obscure 0-3
Eredmény: 33%
Röviden:
Figyelembe vett meccsek: 10 (20 pálya)
Győzelem: 10 (50%)
("Golden cap"-pel) Nyert döntetlen: 3 (15%)
("Golden cap"-pel) Vesztett döntetlen: 1 (5%)
Vereség: 6 (30%)
Eredmény: 62%
Kapcsolódó cikkek
Héééé..... :D nélkülem nincs élet nálatok :D:P
Hyde: Te ismered a csapatod, én csak magamból indultam ki, mikor a season 6-t direkt e célból teljesítettük, hogy végigcsináljuk. Semmi támadás. :)
A szóismétlések meg valóban gyengéim. D:
Pityu: Én spec nem azért néztem rossz szemmel, hogy nyáron legyen szezon, mert én keveset játszok, hanem azért mert nálunk is elég érdekesen van meg a 6 ember. :D
Amúgy meg hajrá mindenkinek!
Hyde: Te ismered a csapatod, én csak magamból indultam ki, mikor a season 6-t direkt e célból teljesítettük, hogy végigcsináljuk. Semmi támadás. :)
A szóismétlések meg valóban gyengéim. D:
Pityu: Én spec nem azért néztem rossz szemmel, hogy nyáron legyen szezon, mert én keveset játszok, hanem azért mert nálunk is elég érdekesen van meg a 6 ember. :D
Amúgy meg hajrá mindenkinek!
Héééé..... :D nélkülem nincs élet nálatok :D:P
Pityu: Én spec nem azért néztem rossz szemmel, hogy nyáron legyen szezon, mert én keveset játszok, hanem azért mert nálunk is elég érdekesen van meg a 6 ember. :D
Amúgy meg hajrá mindenkinek!
"esetleges kudarcok " alatt normálisan mindenki azt érti hogy a jövőbéli vereségektől tart az ember, noha én arra próbáltam rávilágítani amikor felkerestél hogy 0 gyakorlással folytatni a ligát botorság volna ami csak széthúzáshoz vezetne.
A cikk a szóismétlésektől és a pontatlanságoktól eltekintve jó.
Hajrá magyarok! :)
a px2 azért már egy ideje nem div4es csapat (csak hogy kötekedhessek egy kicsit), azért mert az adminok köcsögök voltak és div4be raktak minket az előző szezon eredményeinek ellenére nem a mi hibánk, ők azt mondták ez csak AFS liga, nem számít ki hol van, (hb0oda div5ben) de legalább season8-ra megvan a biztos spot div3ban.
Hajrá magyarok! :)
a px2 azért már egy ideje nem div4es csapat (csak hogy kötekedhessek egy kicsit), azért mert az adminok köcsögök voltak és div4be raktak minket az előző szezon eredményeinek ellenére nem a mi hibánk, ők azt mondták ez csak AFS liga, nem számít ki hol van, (hb0oda div5ben) de legalább season8-ra megvan a biztos spot div3ban.

Age of Empireshttp://aoe.rts.hu/
Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
DOTAhttp://dota.rts.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
StarCrafthttp://sc.rts.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.trackmania.hu/
Warcrafthttp://w3.rts.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.mumble.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Minecrafthttp://www.minecraft.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Terrariahttp://www.terraria.hu/

Index 