A mai napon végre megkezdődik a várva várt i40 lan, amelyen két volt csapattársam is részt vesz, sőt, "blogolni" is fognak róla! STV és egyéb infók is ide várhatóak!
A jövőben aktív internetkapcsolat híján a Ubisoft játékai egyáltalán nem fognak működni, döntött az iparág harmadik legnagyobb képviselőjeként számon tartott francia forgalmazó még január végén. Az intézkedés értelmében minden egyes felhasználónak saját fiókot kell regisztrálnia a cég felületén, így a szoftver futtatáskor ellenőrizni tudja a példány érvényességét. Yves Guillemot, a vállalat vezérigazgatója a kalózkodás radikális visszaszorulását reméli az új protokolltól, mely a népszerű Settlers sorozat hetedik részében debütálhat várhatóan idén tavasszal. Azt egyelőre nem tudni, a cég melyik játékokban fogja biztosan bevezetni a megoldást, és esetleg hol tekint el attól.
A Ubisoft természetesen nem csak korlátoz, hanem előnyöket is csepegtet az eredeti termékeket megvásároló játékosoknak, ám úgy tűnik, sem extra tartalom, sem más játékélmény vagy kiegészítés nem jár majd a kifizetett csomagok mellé. Helyette megszűnik a DVD-lemez fizikai eredetiség-ellenőrzése (vagyis nem lesz szükség a korong állandó bepakolására a meghajtóba), illetve egyetlen megvásárolt példányt gyakorlatilag korlátlan számú gépre feltelepíthetünk. Persze ez azt is jelenti, hogy a játékot az összes haverunknak felinstallálhatjuk, azonban a program csak egyetlen fiókkal (a sajátunkkal) fog működni, az ellenőrzés pedig minden indításkor végbemegy – így nyilván egyszerre két példányt sem futtathatunk. Külön érdekesség, hogy a mentett játékállások a helyi rendszer mellett-helyett a Ubisoft szervereire kerülhetnek majd – így bárhonnan elérhetjük ugyan a legutóbbi helyzetképet, de persze ehhez is internetkapcsolat szükségeltetik. Mint ahogyan már a mentéshez is, amennyiben a távoli elérést választjuk.
Az új DRM-politika fogadtatása vegyes. A piac szereplői közül többen ismét csak kevésnek tartják az eredeti példány birtokosainak szóló előnyöket, sőt: a kényelmetlenségek miatt a garantáltan érkező kalózverzió akár nagyobb érdeklődésre tarthat számot a dobozosnál.
Annyit azért még hozzátennék hogy ha ígylesz ahogy kb felvázoltam, akkorsem fognak csődbemenni, szóval van valami logika a cucc mögött... Bár... Azokat a vevőket tuti elvesztik, akiknek ugye nincsen internetkapcsolata, de eredetibe vették. Gondolom nem olyan sokan vannak, szóval megintcsak őket igazolja... Háthát... :DDD
hát minden 1 milliomodik emberből 1 olyan. Szóval semmit nem fognak veszteni, hanem csak nyernek mert így páran rá lesznek kényszerülve, hogy ne törtön játszanak
Annyit azért még hozzátennék hogy ha ígylesz ahogy kb felvázoltam, akkorsem fognak csődbemenni, szóval van valami logika a cucc mögött... Bár... Azokat a vevőket tuti elvesztik, akiknek ugye nincsen internetkapcsolata, de eredetibe vették. Gondolom nem olyan sokan vannak, szóval megintcsak őket igazolja... Háthát... :DDD
A fejlett nyugati világban még elképzelhető is, a megvalósulás, de a világ nagyobb részén az internet kapcsolat nem is annyira természetes dolog... Azok akkor le vannak sz@rva?
Teljesen jól mondtad. Le vannak sz@rva. Most erről hogy kinek mi a véleménye, szerintem aztis lesz@arják. Gondolj csak bele, eddig elment rengeteg példány a warez miatt a semmibe. Csakhogy megint nincsen agyuk, mert nem csak fanatikus játékosok vannak, -akik ugye alapon megveszik az eredetit - hanem csak hétvégi gamerek is, akik meg szépen nem fogják megvenni a gamet, pont ezért. :D Namost szerintetek meik lesz? A Ubisoft szív, vagy a warezosok? :D
A fejlett nyugati világban még elképzelhető is, a megvalósulás, de a világ nagyobb részén az internet kapcsolat nem is annyira természetes dolog... Azok akkor le vannak sz@rva?
A fejlett nyugati világban még elképzelhető is, a megvalósulás, de a világ nagyobb részén az internet kapcsolat nem is annyira természetes dolog... Azok akkor le vannak sz@rva?
igen le. Ennyi kiesést megér nekik az hogy nem minden 5. ember veszi csak meg
A fejlett nyugati világban még elképzelhető is, a megvalósulás, de a világ nagyobb részén az internet kapcsolat nem is annyira természetes dolog... Azok akkor le vannak sz@rva?
Ez jogos kérdés. Szerintem a nagy játékgyártók számára olyan kis részét képzi a fizetőképes keresletnek az internet kapcsolattal nem rendelkezők tábora, hogy valóban lesz@rják. A ma divatos üzleti etikába ez tulajdonképpen kényelmesen belefér. :)
A fejlett nyugati világban még elképzelhető is, a megvalósulás, de a világ nagyobb részén az internet kapcsolat nem is annyira természetes dolog... Azok akkor le vannak sz@rva?
ha jó a játék akkor k*rva sokan másolják le, ha nem olyan jó akkor kevesebben. Sajnos ilyen az emberek mentalitása...
Nem becsülik azt ami kézzel nem megfogható. Bár ennyi erővel miért fizetnek a nyelvoktatásért, autósiskoláért, stb??!!
Szerintem ez elsősorban kényelmi kérdés. Ha a download torrent file gomb megnyomásával két cigi mellett a fotelben ülve változatlan pózban hozzá lehet jutni, akkor kevésbé fárad az ember a megrendeléssel, postával, átutalással, boltba menetellel. Persze erős elbagatellizálás pusztán erre az egy tényezőre fogni a dolgot. De ha az árat is bevonjuk a képletbe, akkor könnyebben értelmezhető a jelenség. Minél alacsonyabb, annál jobban kidomborodik ez a vonal. 14-16 ezer forintos játéknál, már nagyobb erő, hogy ingyen is megszerezheted. Itt nem lehet a kényelemre és egyszerűségre fogni a dolgot pusztán. Az ingyenességgel pedigl nehéz versenyezni. Ekkor lép életbe az általad is említett mentalitás. Ezért marad a cégek részéről, az olyan helyzetek kialakítása, ahol az átlag vásárló, vásárlásra van kényszerítve. Ahogy a példáidban is látszik.
Ezt már régóta pedzegetik. De nem mintha ne lenne könnyen kikerülhető. Bár kérdés, hogy milyen bonyolítást tesznek a kliens, és a kiszolgáló szerver közé. Ha megcsípik a crackerek, hogy mitől megy a game aktív netkapcsolat mellett, akkor megoldjak, hogy anélkül is menjen. Ha az életbe nem jönnek rá, akkor... Ez is kicsit olyan mint a hardware -kulcsos megoldások. Először mindenki azt mondta, hogy kész, ezt nem fogják megoldani. Erre persze az egész cracker közösség beindult a komoly kihívás láttán, aztán nem sok idő után meg is oldották a dolgot :)
De addig nyilván komoly hatása lesz a warez ellenében. Addig...
ha jó a játék akkor k*rva sokan másolják le, ha nem olyan jó akkor kevesebben. Sajnos ilyen az emberek mentalitása...
Nem becsülik azt ami kézzel nem megfogható. Bár ennyi erővel miért fizetnek a nyelvoktatásért, autósiskoláért, stb??!!
Mert senki nem adja ingyen, és máshogy meg nem tud hozzájutni az internet gyermeke :) Jó példa arra, ha vmi jó és szükséges, akkor megfizeti az ember, ha már nagyon muszáj.. :D
CyClotroniC - mindenki vesztes, hiszen aki nem nyer, az veszít, és csak pawa nyerhet
szvsz ezt is simán ki fogják játszani. a neverwinter nightsra emlékszem, hogy elméletileg csak akkor tudtál vele játszani multiban, ha a bioware(?) szerveréhez kapcsolódtál először. aztán ezt egy kis trükkel meg lehetett kerülni. ha elég jó a játék, akkor aki teheti megveszi. ha nem, akkor rakhatnak rá bármilyen védelmet, előbb-utóbb úgyis feltörik.
ha jó a játék akkor k*rva sokan másolják le, ha nem olyan jó akkor kevesebben. Sajnos ilyen az emberek mentalitása...
Nem becsülik azt ami kézzel nem megfogható. Bár ennyi erővel miért fizetnek a nyelvoktatásért, autósiskoláért, stb??!!
szvsz ezt is simán ki fogják játszani. a neverwinter nightsra emlékszem, hogy elméletileg csak akkor tudtál vele játszani multiban, ha a bioware(?) szerveréhez kapcsolódtál először. aztán ezt egy kis trükkel meg lehetett kerülni. ha elég jó a játék, akkor aki teheti megveszi. ha nem, akkor rakhatnak rá bármilyen védelmet, előbb-utóbb úgyis feltörik.
Hi! I'm a signature virus. Please copy me into your sign to help me spread! /// http://techno.org/electronic-music-guide/music.swf
ez ilyen steam drm védelem másolásnak tünik:)kb netes autentikacio+offline nem is lehet majd jatszani ez sztem hülyeség?nehogymár setlers7-ne menjen net nélkül ez szerintem csak multira vonatkozik.
Az tény, hogy drasztikusan vissza fog szorulni a kalóz példányok száma, de ez magával fogja vonnni az új eladások számának szignifikáns csökkenését is. A jelenlegi piaci helyzetben nagyon kevés kiadó engedheti meg ezt magának. Kiváncsi vagyok, hogy meddig fog az UBI kitartani az új DRM politika mellett.
"-..WALK TUDOD SHIFT BAZMEG...megnyomod a kurva gombot és halkan fog járni a csávó...mint jézus a vizen..."
Nem tűnik rossz ötletnek, a warez visszaszorítása már nagyon régóta várat magára, eddig ez tűnik a leghasználhatóbb ötletnek, bár tekintve, hogy milyen gyakorisággal megy el a netem, lennének vele problémák az biztos.
Még jó, hogy pc-n már csak cs-vel játszok, minden másra ott az xbox.