Magyar Történelem július 23. 23:03 203 hozzászólás 2986 olvasás
Ahogyan ezt már megtanulhattuk, a történelemben semmi sem az, aminek látszik vagy aminek tanítják. A történelmet egyértelműen mindig a győztesek írják és ezért olyan tanokat, ideológiákat láthat, hallhat az ember történelem órán, ami a személyiségre csak károsan hathat, pontosabban fogalmazva a győztes mentálisan belülről zülleszti le az ellenfelét ezáltal. Mivel a háborúkat és eseményeket nagy részben az elit tervezte meg, irányította és vitte véghez, így a taníttatás is az ő ellenségének vagyis a köznépnek a demoralizálásáról szól.
A magyar történelem a világon a legpéldátlanabb módon hemzseg a tudatos hazugságok tönkelegétől. Kezdve a honfoglalástól, Szent Istvánon át, a tatárjárásig, onnan a török hódoltságig, az Osztrák-magyar monarchián át a szabadságharcig, végül a világháborúkkal, trianonnal, a " rendszerváltással" és az Európai Unióval bezárólag, a finn-ugor nyelvrokonságig.
Írásomban a boszniai piramisokról szeretnék pár szót szólni, mint ékes példaként az egész világtörténelem hazugságára.
Egyes körökben már köztudott, ennek ellenére a média nagyon ügyesen hallgat arról a tényről, hogy Bosznia-Hercegovinában jelenleg a negyedik gigantikus piramist tárják fel a régészek. Méretük hasonló a Gízában elhelyezkedő rokonaikkal, ezek azonban telis-tele vannak magyar rovásírással. A legutóbb tartott konferencián, ahol megjelentek bosnyák, egyiptomi, amerikai, német és magyar kutatók is egyértelműen belátták, hogy a piramisok kora 35000 évesre tehető a mérések alapján, és mivel rovásírással van tele, így mind időügyileg, mind kulturálisan totálisan ellent mond a mai hivatalosan elfogadott történetírásnak. Fontolgatták kutatók azt is, hogy valószínűleg az egész világtörténelmet át kell írni.
A piramisok, mint eddig ezt a leletek mindannyiszor tették, újra bizonyítják, hogy a magyar nép az eddig ismert legkorábban írni tudó, és egyben legősibb nép az egész glóbuszon, annak ellenére, hogy ezt ügyesen titkolják a magyarok előtt.
Erre jó pár példa lelhető. A francia tudományos akadémia például kinyilatkoztatta, hogy az írásbeliség egyértelműen a Kárpát-Medencéből terjedt el az egész világon. A magyar rovásírás a legősibb ábécé, amit eddig ismernek, és ebből származik a sumer, a föníciai és ezáltal a legnagyobb ismert kultúrák írása.
Még egy jó példa erre a finn-ugor nyelvrokonság. A finnek hazájukban már elvetik ezt az elméletet, sőt ki is kérik maguknak ha ilyet állítunk, ellenben genetikailag bebizonyítható, hogy mi is szkíta leszármazott nép vagyunk, vagyis az arab világ áll hozzánk a legközelebbi rokonságban. Irán, Iraq, Afganisztán területén élnek olyan népcsoportok, melyek genetikai hasonlósága nem lehet véletlen a magyarsággal.
Pár kép a piramisokról:
http://www.mariaorszaga.hu/images/hirek/36952.jpg
http://www.mult-kor.hu/attachments/14802/piramid.jpg
Egy általam nagyon nagyra tartott embertől idéznék pár sort:
"A magyar történelemtanítás jelenleg Magyarországon nem más, mint hazaárulás. Erre a legszembetűnőbb tény nem más, mint az, hogy a 907-es pozsonyi csata, amely országunk fennmaradását döntötte el és számunkra győzelemmel zárult, teljesen kimarad a történelemkönyvekből. Ezzel ellentétben az ugyan csak akkoriban történt augsburgi csata, mely egy jelentéktelen kis ütközet volt, természetesen benne van a tankönyvekben, mert ott vesztettünk.
A magyar gyermekekbe már fiatal korába beleverik, hogy tanuld meg fiam egy büdös nagy vesztes vagy, már az volt apád is."
A kérdés egyből adódik. Meddig tűri még ez az ország, hogy ilyen gyalázatos módon tapossák, és mikor jön rá arra, hogy saját szülötteit az igaz hagyományokra kellene tanítani, nem pedig a gyarló hazugságra.
Az idézetet, pedig nem googlből másoltam ki (hogyha neked már ez sem tetszik). Ezenkívül hogy jössz ahhoz, hogy valaki mondatát "butaságnak" tituláld, mikor fogalmad sincs, hogy ki is az az ember aki ezt mondta, miket írt és mit tett le az asztalra. Talán kicsit többet mint te. De különben tényleg igazad van, te egy kommentekkel lerendezed az egész témát, nem kell megvitatni semmit, nem is kell róla beszélni, az álláspontodat elmondani és valamivel alátámasztani(nem a történelem tanároddal), hanem te majd a félszavas kommentjeiddel itt mindenkit helyre raksz, megmutatod mennyire jó vagy, a többieket pedig lehülyézed, miközben egy értelmes hozzászólásod nincsen az egész dologhoz. De majd te megmondod, hogy ki a hülye és kinek van igaza meg kinek nincs... (egy félszavas "hozzászólásban")
a felmutatni dologgal viszont beforgattad magad, mert szerintem te se fogtad fel mit szerettél volna írni :)
és sry most nemtudok a gugliból idézeteket másolni, nem az én stilusom #192

ne akarjatok már okosnak tünni, Botond mint a 3. sereg fővezére tejóisten :DD, Kádár bácsi visszafizette 90-ig az összes állmadósságot :DD.
srác meg ostja az észt a latin kiejtésből holott még épphogy az irásjeleit le tudtuk fordítani
Olyan butaságokat írtok és másolgattok gugliból hogy ez már mosollyal tőlt el

http://hu.wikipedia.org/wiki/Boszniai_piramisok_v%C3%B6lgye
- :DDDDDD
http://www.youtube.com/watch?v=klGrvYfTVq8
Heribert Illig: Kitalált középkor
Magyarok a kitalált középkorban
A finnugor származási elméletet pedig egyetlen egy dologgal támasztják alá, a nyelvrokonsággal. Pedig a történelemnek rengetek segédtudománya van(néprajz, írásos emlékek, genetika, régészet, vallástörténet stb.). Nyelvrokonság miatt még nem rokonítható két nép egymással. Tökéletes példa erre a finn-lapp nyelvcsere. Megtörtént a nyelvcsere, azonban teljesen két különböző népről beszélhetünk, amit a többi segédtudománnyal tudunk alátámasztani! "Nyelvrokonság esetén, még nagyobb szerephez jutnak a segédtudományok"
Végül pedig Grandpierre K. Endre szavait idézném, aki rengeteget tett az igazságért és a magyarságért, sokat köszönhetünk neki nagyon(ajánlom mindenkinek csak 1-2 könyvét névleg: A Magyarok Istenének Elrablása; Királygyilkosságok; Atilla és a hunok -( Atilla egy ősi magyar név, és azért írjuk a mai napig is 2 T-vel, mert a latin az 1 T-t c-nek ejti) ).
"Az igazságot még akkor is el kell fogadni, hogyha az a magyarságnak kedvez"

#187:Persze, én se úgy értettem, hogy rendszeresen el szokták engedni a visszafizetést. :)
NICE! Nem gond, hogy 90 után még évekig nyögtük a Kádár által felvett hiteleket? Hogy állíthatsz ilyeneket ember?! Tessék, itt a Drábikod írása erről: http://szentkoronaradio.com/dr-drabik-janos
Te hoztad fel, nem én. Olvasd el, ott van leírva milyen eszméletlen mennyiségű hitelt vettünk fel. Akit Te elolvasásra ajánlasz, azt Te tényleg olvasod is, vagy csak felvágsz vele, hogy tudsz pár ismeretlen nevet?
De legalább megvan, honnan vetted az "1-ért 11-et fizetünk"-kel összefoglalható oltári nagy hülyeséget. Ott van a linkelt írásban, csakhogy Te képtelen vagy arra, hogy megfelelően értelmezd azt. Idemásolom, és segítek miért is 1:11. (Amúgy arra már nem térek ki, hogy megnézzem milyen forrásból is vettük fel eme hitelt, de van egy sanda gyanúm, hogy az szovjet volt. Nekik meg közük nincs az IMF-hez. Ha ez áll fenn, újabb nagy fail.)
"Az időszak egészét tekintve (az 1973-tól 1989-ig terjedő időszakról van szó. D.J.) mintegy 1 milliárd dollár erőforrásbevonás, viszont az ezt többszörösen meghaladó, összesen 11 milliárd dollár halmozott kamatkiadással járt"
Tudod miért? Mert húztuk, halasztottuk a kifizetést! Mert János bácsi, aki a nép megmentője, az egyszemélyes tűzoszlop volt, felvenni még felvette azt (pontosabban azokat (többesszám!) a hiteleket), de visszafizetni már nem volt kedve, csak törlesztett szép lassan, vagy még azt se. Tudod, a hitelfelvétel akkor gazdaságos, ha abba, amibe befektetjük, nekünk még több hasznot hoz, mint a visszafizetendő pénz a kamatokkal együtt. Ha abból lakást építünk, nyaraltatjuk a családokat, akkor abból nehéz ezt megvalósítani.
"A hitelfelvétel azonban csak akkor járul hozzá a nemzeti vagyon növekedéséhez, ha a gazdaságba befektetett idegen tőke hozama meghaladja a kölcsön árát. Egyszerű példával: mondjuk 8 százalékos kamatozású dollárhitelt akkor szabad közgazdasági alapon felvenni, ha a gazdaságba befektetett többletpénz 8 százalékosnál nagyobb dollárhozammal jár." - Bod Péter Ákostól idéztem, remélem egy ilyen triviális állítást elfogadsz tőle.
Semmiben nem ellenkezik Drábik írása az enyémmel. A rendszerváltás előtti pár hónapban visszafizettük az adósságot, ahogyan ezt az írás is leírja, majd jött a rendszerváltás és egyből vették fel az újabb IMF kölcsönt.
A Drábik által itt említett 1:11 arány nem az a kölcsön arány, amit az IMF-től vettünk fel, itt másik kölcsönről van szó. A kölcsön jelenlegi mértéke azért egyezik meg pont ezzel az összeggel, amit itt említ, mert a kamatlábak ugyan ott mozognak kb, csak a forint értéke inflálódik.
Erről ennyit.
Az IMF egy nemzetközi dögkeselyű semmi más. A Warburg család két tagja hozta létre, azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Rockefeller és Warburg család már 200 éve WC-re is együtt mennek.
Az IMF jelenleg semmi mást nem csinált itthon, mint azt, hogy minden 1 milliárd forint kölcsön után, amit tőlük vettünk fel kifizettünk 11 milliárdot. Ráadásul idejön és dirigál, nem a multikat bankokat akarja megszorítani, hogy fizessünk, hanem az embereket. Lásd mit csinált az elmúlt 2 éveben Görögországgal, Spanyolországgal, Írországgal, hazánkkal.
Aki azt állítja, hogy az EU és az IMF hasznos, az nemhogy nem ért a közgazdasághoz, hanem egy analfabéta.
Az ENSZ a Trilaterális bizottság jóvoltából született, mely bizottságnak jelenleg is David Rockefeller az elnöke, és az ENSZ megalapításakor is nagyon jelentős tag volt.
Az ENSZ-től eddig egyetlen egy értelmes megmozdulást nem tudok mondani. Bár a legutóbbi akciójukban, a rengeteg ember felesleges beoltatását a h1n1 ellen, és ezáltal mondjuk főleg a gyermekek fejlődő immunrendszerét roncsoló hatást mindenki olyan tevékenységnek tekinti amilyennek akarja.
Extrém esetben egyébként elengedhetik, de nem akkor, ha inkompetencia miatt elszarja a pénzt egy kormány, vagy ha zsebbe kerülnek, hanem pl olyan esetben, mint amiben Haiti volt tavasszal, és most is van. Az ő valamivel több mint 250 millió dolláros adóságukat akkor elengedték, sőt még folyósítottak további 60-at a központi bankjuknak, hogy kezelni tudják a külföldi segélyek beáramlásával fellépő árfolyamingadozást is.
#187:Persze, én se úgy értettem, hogy rendszeresen el szokták engedni a visszafizetést. :)
Ugyebár az IMF is a tagállamok befizetéseiből tartja fenn magát (gyakorlatilag egy nemzetek közötti banknak tekinthető, ha a hitelezési oldalra szűkítjük le a tevékenységi körét, de igazából ennél sokrétűbb dolgokkal foglalkozik, létrehozásának nem ez az elsődleges célja), illetve ezekből finanszírozza a hiteleket. Az, hogy éppen valamely országoknak elengednek hiteleket, az csupán attól függ, hogy az adott ország mit tud ezért felajánlani. Gyakorlatilag külső politikai érdekekért, az ország befolyásolásáért, egy környező régió stabilitásának megőrzéséért lehet ilyesfajta, a visszafizetéstől eltekintő referendumot velük elfogadtatni, legalábbis konyhanelven szólva. Kevés vagyok én ennek a megmagyarázásához, de olyasmit képzelj el, hogy mondjuk egy Nigéria a hitel elengedéséért beengedi az országba a külföldi olajvállalatokat; a látszólag megállíthatatlan inflációt letörik egy hitelelengedéssel, és stabilizálódika régió; szovjetellenes/arabellenes/éppen aktuális ellenségképellenes kormány lép színre és ezzel támogatják stb.
"A vas és acél országa"-ra gondolsz, és igen, építettünk jópár kohót, a legismertebb a dunaújvárosi. Jól emlékszel, közel-távol nem volt annyi ércünk, amennyi kellett volna (bár ezt az akkoriak jól tudták, ebben tévedsz). De a nagy testvér bőszen szállított:D
CyClo :)
al4ever: így van, az akkoriak jólétét most mi fizetjük meg, bár én, mint pesti nem panaszkodhatom. én meg vagyok elégedve a helyzetemmel (erős kisebbségi érzés:D), és ha néha valami szar is van a palacsintában, azért maximum a birkanépet (köztük magamat is) okolhatom.
A másik, lehet hogy itt is hiányos, vagy téves az ismeretem, de nem a kommunizmus idején próbáltunk nehézipari nagyhatalom lenni? Nem akkor építettük a méretes vaskohókat, majd jöttünk rá, hogy az országban nincs érc lelőhely? :S
akkoriban szigorúan tilos volt nem dolgozni. ha munkanélküli voltál már bevittek, és elbeszélgettek veled h miért vagy a rendszer ellensége... midnenkinek volt munkája. ha 5 portás is volt egyszerre egy társasházban akkor is volt munkája. és épp ez volt a baj. nomeg persze h mi voltunk "a vas és acél országa" naja, csak a nyersanyagot hoztuk a ruszkiktól, itt legyártottuk (az is ócsóbb lett volna náluk), és utána vittük vissza nekik. ez aztán a jó dolog. minden csak vitte a zsét, nekünk kellett valahonnan, hát felvettünk kölcsönt. rendszerváltozáskor meg ez nemtűnt el...
nemtom ezt én elég siralmasnak találom h ezzel nincs tisztában mindenki, hogy a mostani helyzetet akkoriban alapoztuk /ták meg.
Extrém esetben egyébként elengedhetik, de nem akkor, ha inkompetencia miatt elszarja a pénzt egy kormány, vagy ha zsebbe kerülnek, hanem pl olyan esetben, mint amiben Haiti volt tavasszal, és most is van. Az ő valamivel több mint 250 millió dolláros adóságukat akkor elengedték, sőt még folyósítottak további 60-at a központi bankjuknak, hogy kezelni tudják a külföldi segélyek beáramlásával fellépő árfolyamingadozást is.
http://gerillainfo.co.cc/news.php?readmore=748
Olvasd el ezt a kis szösszenetet, és a benne szereplő hiánycélokra és egyéb kézzel fogató adatokra keress rá, és meglásd tényleg annyi a magyar költségvetési hiány. Innentől kezdve a te általad belinkelt adat a légből kapott, nem az enyém.
Az IMF egyáltalán nem védi az emberek érdekét. Lásd most is a Fidesz szeretne valahonnan pénzt szülni és a bankokra ki szeretne vetni, egy teljesen jogos adót, ami az eddigi 13 milliárd forintos bevételt 200 milliárdra növeli. Hozzáteszem nem fogják megtenni, mert jött az IMF és egyből azt javasolta, hogy ne a szegény kis bankokat adóztassuk, hanem a pénzben bővelkedő köznépet.
Ha nem hiszed el az adataimat, akkor mondjuk olvasd el Dr. Drábik János, vagy Bogár László, vagy Varga Istán ehhez kapcsolódó írásait, és bizony meg fogsz ez esetben is lepődni.
Mi kis szarrágó magyarok eddig érdekes módon a világtörténelemben mindig meg tudtunk állni a lábunkon. A rendszer váltás előtt, ameddig nem volt itt az IMF és az EU sem, nem volt államadósságunk, az emberek egy fokkal kényelmesebben éltek, a legszegényebb család is lejutott a Balatonra. A lakosság szinte egyáltalán nem volt hitellel terhelve. A mezőgazdaságunk is elég jól ment, nem kell ehhez agrármérnöknek lenni, hogy ezt belásd.
Persze itt egyesek szerint a megmentő IMF és EU megjelenésével soha nem látott eladósodottságba kerültünk.
Hozzáteszem, mind Orbán Viktor, mind Bokros Lajos, mind Kuncze Gábor, mind Antal József Világbanki alkalmazottak. Onnan kapják a rendszeres fizetésüket, nem pedig a magyar államtól. A világbank és az IMF testvérszervezetek, amit az IMF a Világbanknak mond az történik. Innentől kezdve nem nehéz mondjuk egy akkori Antal Józsefet vagy egy mostani Orbán Viktort az újabb kölcsön felvétele felé irányítani.
További olvasmányok az érdekesség kedvéért:
http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/07/20/oveket-becsatholni-avagy-a-sarkadra-allsz-vegre-vagy-tovabbra-is-hagyod-hogy-belenk-toroljek-a-cipojuket/#more-8158
http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/07/21/jean-claude-paye-az-eurovalsag-es-az-europai-unio-lebontasa/
A másik, lehet hogy itt is hiányos, vagy téves az ismeretem, de nem a kommunizmus idején próbáltunk nehézipari nagyhatalom lenni? Nem akkor építettük a méretes vaskohókat, majd jöttünk rá, hogy az országban nincs érc lelőhely? :S
Egyébként oldalfüggetlenül mindig vannak ilyen "meggyőző emberek", akik a végletekig elmennek, és ha egy téma nem jött be, akkor random belehúznak egy másikba, hátha majd az...
Kéne erre facebook alkalmazást gyártani:
Kérj egy napi összeesküvés elméletet! >>> KLIKK >>> A vuvuzelát a zsidók találták fel!
Tudtátok hogy legalább 35 millió izraelita társunkat végezték ki a szemét antiszemita mocskok ?
Mutassuk meg nekik ki a kemény ! Jew's Front !
ajjvé
nekem már nemvolt kedvem energiám végigolvasni az utóbbi jópár írását, meg végignézni a sz4r forrásait, mert persze h be lehet bizonyítani h hülyeséget beszél, de ezt akkor se látja be ha egyedül van 100000000 másikkal szemben. szal nincs értelme. ezért is nem láttam hozzá. találkoztam már nem 1 ilyen emberrel, hogy mondta, mondta az okosságait, és amikor sorra cáfoltam/tuk meg őket egyszerűen nem vette figyelembe. mintha nem is válaszoltunk volna rá. ilyennel nem lehet mit kezdeni. felesleges még csak szóba is állni vele. reménykedni kell csak h nem fertőzi meg a befolyásolhatóakat. csak ezért kezdtem el írni ide, h nehogy ez ragadjon meg a sok kis lurkó fejében.
de ovissal vitatkozni "úgyis nekem van igazam!!! én tudom hogy 2x2 az 31!!! te nemértessz hozzá" egyszerüen felesleges.
minden amit linkelt semmi értelmes forrás. csak valaki azt úgy leírta. hogy mi alapján??? hasracsapok. vagy olvastam valamit és mivel nemértek hozzá ezért félreértem.
ilyeneket én is írok neked 1 óra alatt és akkor azokat is benyalod??? mert a 42 es postban már megfejtettem a magyarok eredetét. írok róla 10 oldalt, felteszik a kurucra és onnastól az lesz az etalon az ilyen retardáltaknak mint te helm
ált ha egy hírt olvasol, ottvan a forrás (vagy tanulmányt vagy bármit), csak akkor nincs ott a forrás, ha saját maga készítette, de akkor is odaírja h mi alapján, kivel beszélt ezirányba, stb... ezt így szokás, mert így visszanyomozható az állítás igazságtartalma. itt miértnincs?
http://gerillainfo.co.cc/news.php?readmore=748
Olvasd el ezt a kis szösszenetet, és a benne szereplő hiánycélokra és egyéb kézzel fogató adatokra keress rá, és meglásd tényleg annyi a magyar költségvetési hiány. Innentől kezdve a te általad belinkelt adat a légből kapott, nem az enyém.
Az IMF egyáltalán nem védi az emberek érdekét. Lásd most is a Fidesz szeretne valahonnan pénzt szülni és a bankokra ki szeretne vetni, egy teljesen jogos adót, ami az eddigi 13 milliárd forintos bevételt 200 milliárdra növeli. Hozzáteszem nem fogják megtenni, mert jött az IMF és egyből azt javasolta, hogy ne a szegény kis bankokat adóztassuk, hanem a pénzben bővelkedő köznépet.
Ha nem hiszed el az adataimat, akkor mondjuk olvasd el Dr. Drábik János, vagy Bogár László, vagy Varga Istán ehhez kapcsolódó írásait, és bizony meg fogsz ez esetben is lepődni.
Mi kis szarrágó magyarok eddig érdekes módon a világtörténelemben mindig meg tudtunk állni a lábunkon. A rendszer váltás előtt, ameddig nem volt itt az IMF és az EU sem, nem volt államadósságunk, az emberek egy fokkal kényelmesebben éltek, a legszegényebb család is lejutott a Balatonra. A lakosság szinte egyáltalán nem volt hitellel terhelve. A mezőgazdaságunk is elég jól ment, nem kell ehhez agrármérnöknek lenni, hogy ezt belásd.
Persze itt egyesek szerint a megmentő IMF és EU megjelenésével soha nem látott eladósodottságba kerültünk.
Hozzáteszem, mind Orbán Viktor, mind Bokros Lajos, mind Kuncze Gábor, mind Antal József Világbanki alkalmazottak. Onnan kapják a rendszeres fizetésüket, nem pedig a magyar államtól. A világbank és az IMF testvérszervezetek, amit az IMF a Világbanknak mond az történik. Innentől kezdve nem nehéz mondjuk egy akkori Antal Józsefet vagy egy mostani Orbán Viktort az újabb kölcsön felvétele felé irányítani.
További olvasmányok az érdekesség kedvéért:
http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/07/20/oveket-becsatholni-avagy-a-sarkadra-allsz-vegre-vagy-tovabbra-is-hagyod-hogy-belenk-toroljek-a-cipojuket/#more-8158
http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/07/21/jean-claude-paye-az-eurovalsag-es-az-europai-unio-lebontasa/
NICE! Nem gond, hogy 90 után még évekig nyögtük a Kádár által felvett hiteleket? Hogy állíthatsz ilyeneket ember?! Tessék, itt a Drábikod írása erről: http://szentkoronaradio.com/dr-drabik-janos
Te hoztad fel, nem én. Olvasd el, ott van leírva milyen eszméletlen mennyiségű hitelt vettünk fel. Akit Te elolvasásra ajánlasz, azt Te tényleg olvasod is, vagy csak felvágsz vele, hogy tudsz pár ismeretlen nevet?
De legalább megvan, honnan vetted az "1-ért 11-et fizetünk"-kel összefoglalható oltári nagy hülyeséget. Ott van a linkelt írásban, csakhogy Te képtelen vagy arra, hogy megfelelően értelmezd azt. Idemásolom, és segítek miért is 1:11. (Amúgy arra már nem térek ki, hogy megnézzem milyen forrásból is vettük fel eme hitelt, de van egy sanda gyanúm, hogy az szovjet volt. Nekik meg közük nincs az IMF-hez. Ha ez áll fenn, újabb nagy fail.)
"Az időszak egészét tekintve (az 1973-tól 1989-ig terjedő időszakról van szó. D.J.) mintegy 1 milliárd dollár erőforrásbevonás, viszont az ezt többszörösen meghaladó, összesen 11 milliárd dollár halmozott kamatkiadással járt"
Tudod miért? Mert húztuk, halasztottuk a kifizetést! Mert János bácsi, aki a nép megmentője, az egyszemélyes tűzoszlop volt, felvenni még felvette azt (pontosabban azokat (többesszám!) a hiteleket), de visszafizetni már nem volt kedve, csak törlesztett szép lassan, vagy még azt se. Tudod, a hitelfelvétel akkor gazdaságos, ha abba, amibe befektetjük, nekünk még több hasznot hoz, mint a visszafizetendő pénz a kamatokkal együtt. Ha abból lakást építünk, nyaraltatjuk a családokat, akkor abból nehéz ezt megvalósítani.
"A hitelfelvétel azonban csak akkor járul hozzá a nemzeti vagyon növekedéséhez, ha a gazdaságba befektetett idegen tőke hozama meghaladja a kölcsön árát. Egyszerű példával: mondjuk 8 százalékos kamatozású dollárhitelt akkor szabad közgazdasági alapon felvenni, ha a gazdaságba befektetett többletpénz 8 százalékosnál nagyobb dollárhozammal jár." - Bod Péter Ákostól idéztem, remélem egy ilyen triviális állítást elfogadsz tőle.
végre!!!!
minden amit linkelt semmi értelmes forrás. csak valaki azt úgy leírta. hogy mi alapján??? hasracsapok. vagy olvastam valamit és mivel nemértek hozzá ezért félreértem.
ilyeneket én is írok neked 1 óra alatt és akkor azokat is benyalod??? mert a 42 es postban már megfejtettem a magyarok eredetét. írok róla 10 oldalt, felteszik a kurucra és onnastól az lesz az etalon az ilyen retardáltaknak mint te helm
ált ha egy hírt olvasol, ottvan a forrás (vagy tanulmányt vagy bármit), csak akkor nincs ott a forrás, ha saját maga készítette, de akkor is odaírja h mi alapján, kivel beszélt ezirányba, stb... ezt így szokás, mert így visszanyomozható az állítás igazságtartalma. itt miértnincs?
http://gerillainfo.co.cc/news.php?readmore=748
Olvasd el ezt a kis szösszenetet, és a benne szereplő hiánycélokra és egyéb kézzel fogató adatokra keress rá, és meglásd tényleg annyi a magyar költségvetési hiány. Innentől kezdve a te általad belinkelt adat a légből kapott, nem az enyém.
Az IMF egyáltalán nem védi az emberek érdekét. Lásd most is a Fidesz szeretne valahonnan pénzt szülni és a bankokra ki szeretne vetni, egy teljesen jogos adót, ami az eddigi 13 milliárd forintos bevételt 200 milliárdra növeli. Hozzáteszem nem fogják megtenni, mert jött az IMF és egyből azt javasolta, hogy ne a szegény kis bankokat adóztassuk, hanem a pénzben bővelkedő köznépet.
Ha nem hiszed el az adataimat, akkor mondjuk olvasd el Dr. Drábik János, vagy Bogár László, vagy Varga Istán ehhez kapcsolódó írásait, és bizony meg fogsz ez esetben is lepődni.
Mi kis szarrágó magyarok eddig érdekes módon a világtörténelemben mindig meg tudtunk állni a lábunkon. A rendszer váltás előtt, ameddig nem volt itt az IMF és az EU sem, nem volt államadósságunk, az emberek egy fokkal kényelmesebben éltek, a legszegényebb család is lejutott a Balatonra. A lakosság szinte egyáltalán nem volt hitellel terhelve. A mezőgazdaságunk is elég jól ment, nem kell ehhez agrármérnöknek lenni, hogy ezt belásd.
Persze itt egyesek szerint a megmentő IMF és EU megjelenésével soha nem látott eladósodottságba kerültünk.
Hozzáteszem, mind Orbán Viktor, mind Bokros Lajos, mind Kuncze Gábor, mind Antal József Világbanki alkalmazottak. Onnan kapják a rendszeres fizetésüket, nem pedig a magyar államtól. A világbank és az IMF testvérszervezetek, amit az IMF a Világbanknak mond az történik. Innentől kezdve nem nehéz mondjuk egy akkori Antal Józsefet vagy egy mostani Orbán Viktort az újabb kölcsön felvétele felé irányítani.
További olvasmányok az érdekesség kedvéért:
http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/07/20/oveket-becsatholni-avagy-a-sarkadra-allsz-vegre-vagy-tovabbra-is-hagyod-hogy-belenk-toroljek-a-cipojuket/#more-8158
http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/07/21/jean-claude-paye-az-eurovalsag-es-az-europai-unio-lebontasa/
Na mindegy, utóbbi pár mondatomra ne is reagálj, még mindig várom a válaszod, hogy miért is 1200 mrd, és ki is fizet 1-ért 11-et...
"Lásd most is a Fidesz szeretne valahonnan pénzt szülni és a bankokra ki szeretne vetni, egy teljesen jogos adót, ami az eddigi 13 milliárd forintos bevételt 200 milliárdra növeli."
Jogos? Miért is? Mert pénz kell az államnak? És azt csak adó formájában lehet összehozni? Ja kérem, akik még nem hallottak arról, hogy a jelenlegi magyar állam berendezkedése iszonyú pénzeket emészt fel, akik csak adó formájában tudják elképzelni a pluszbevételt, azok szerint jogos. De megsúgom, a bankok szerint kevésbé az, és kétséged ne legyen afelől, hogy jórészét ennek az adónak áthárítják majd a hitelfelvevőkre. Szerinted ők az alagsorban pénzt nyomnak? Nem, csak ebben a mocskos pénzorientált világban jobban sáfárkodnak a tőkéjükkel, mint mások (akár az embereket is ideértheted). Így tényleg, minimális szinten igazad van, akinek több jut, az adjon többet, de ami miatt az egész elméleted bukik, az az, hogy kiadáscsökkentő intézkedésekkel kéne egyensúlyt és állami mozgásteret teremteni, nem - a jelen esetben pluszbevétel formájában megvalósuló - bankadót favorizálni. Mert majd néz az autószerelő mint Rozi a moziban, amikor szeretne hitelt felvenni egy új gépre, de nem tud, mert 200% lesz a THM. Mert túlságosan megsarcolták a bankokat.
"Hozzáteszem nem fogják megtenni, mert jött az IMF és egyből azt javasolta, hogy ne a szegény kis bankokat adóztassuk, hanem a pénzben bővelkedő köznépet."
Ekkora marhaságot. Sehol sem írt ilyet az IMF, sőt.
Kifogásolták, hogy olyan nyilatkozatok hangzottak el, illetve olyan tervek láttak napvilágot, amik a 3,8%-os idei és 3%-os ktsgvetési hiánycélt nem vették figyelembe. Szerintem az a minimum, hogy ha felveszünk valakitől hitelt úgy, hogy ő emellé megszab néhány feltételt de még így is belemegyünk, hogy ne dőljünk össze, akkor kutya kötelességünk azt a szerződést betartani.
Kifogásolták a bankadót, mert az nem segíti a növekedést (mert mint előbb írtam, visszafogja a hitelezést, ami a Te általad emlegetett kisembereknek és kisvállalatoknak lesz szar, mert a multik sokkal könnyebben megoldják külföldről, ha kell), illetve olyan passzusok kerültek volna elfogadásra (a lex Járaiként emlegetettek), ami piactorzító hatásúak. Te kisemberként ugyanúgy megszívtad volna, ha ez benne marad, ezen csak az a pár bank és annak tulajdonosi köre nyert volna, akikkel kivételezni akartak.
Kifogásolták, hogy az EU-s joggal ellentétesek némely részei. Mi, magyarok fogadtuk el ránk nézve érvényesnek ezeket a jogokat, most, hogy valami nem tetszik megy a sírás?
Kifogásolták az egészségügyi reform hiányát, a közlekedési reform leállítását, a devizahitelesek furcsa megsegítését (amire igazából a hülye nyilatkozataik miatt van szükség) stb.
Ergo sehol egy szóval nem írták, hogy a köznépet adóztassuk. El vagy tévedve, az IMF már évtizedek óta azt szorgalmazza, hogy csökkentsük a kiadásainkat, de erre rendre jönnek a kormányaink az évi kétszáz oldal újabb adómódosítással, a 100 napos és faszomsetudja milyen pénzosztó, gyakorlatilag szavazatvásárlást szolgáló intézkedésekkel stb. Igazi, nem megszorító (értsd: a piac által kikényszerített) reformokra elvétve találunk példát, és azok is sokszor olyan szegmensét érintik a gazdaságnak, ami elhanyagolható. Mikor lesz a nyugdíjrendszerünk fenntartható? Majd ha éppen összeomlás szélén van, vagy magával akarja rántani az egész gazdaságunk, akkor. Majd duplán fizetünk a tűzoltásért. És az egészségügy? Folyjon csak bele évente az az 1-2 ezer milliárd.
OV mint Világbanki alkalmazott? :DDDDDDDDDDDdddd Jó, most adom fel, ne is reagálj. Antall József meg két L. És igen, róla mind tudjuk, hogy a Világbank elnöke volt száz éveig. Anyám. És a fizetésüket is onnan kapták mind. Félve kérdem meg, hogy szerinted is Xenu még mindig a főtitkár?
És akkor most a többi hozzászólásban leírtakra reagálnék egy kommentben.
Talán PNZ írta, hogy nem néz híradót. A királyi TV, a TV2 és az RTL híradójánál ezt meg is értem, egyenesen a vicc kategóriába tartozik, amikor az indiai vonatszerencsétlenségről szóló blokk után betolják, hogy Kuala Lumpurban megsütötték a világ legnagyobb gyrosát. Sokkal kevesebb példát látni erre akár az echón, akár at ATV-n, akár a Hír TV-n. Lehet, hogy elfogult mindegyik valamilyen irányban, de ha együttesen szedegeti valaki össze belőlük az infómorzsákat, akár jó is kisülhet a dologból.
al4ever: A mi szűk családunkban ugyanez a helyzet. Szüleim, öcsém és én is máshova adtuk le a voksunk. Ettől függetlenül nem vágjuk át egymás torkát, ha véletlen együtt van a család simán meg tudjuk beszélni akár a napi politikai csatározások leghúzósabb részeit stb. Szvsz így kéne hozzáállni másokhoz is, persze ez sokaknak nem sikerül.
Akik HelmCort azért kritizálják, mert kirakta ide ezt a bejegyzést, azoknak nem tudok mást mondani, mint hogy felesleges volt kommentelniük. Pont ilyenre van kitalálva az oldal ezen része. Lehet az írásával egyetérteni, lehet vele nem egyet érteni (mint ahogy én is teszem), viszont szerintem simán jó itt. Tény, hogy nem bölcs politológusok és magyarságkutató egyetemi tanárok fogják kifejteni itt a véleményüket, viszont értelmes párbeszédre ad lehetőséget. Nem, nem a zsidózásra gondolok, minden durva komment törlésre kerül (az összeesküvés elméleteken meg csak jót röhögünk maximum).
mellesleg nem tudom, hogy honnan szülöd az adatokat, amikkel megpróbálod félrevezetni az embereket, de: http://www.eu2004.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=292
az IMF-es pénzügyi adataidra inkább nem is reagálok érdemben, ekkora baromságot, hogy 1 után 11-et fizetünk... azt persze gondolom nem látod a vörös ködtől, hogy sokszor az IMF jobban védi az átlagmagyar érdekét, mint bármelyik senkiházi kormányunk. mert olyan kéréseket fogalmaz meg a hitel(ek) felvételekor, amik teljesítése sokszor nem csak gazdaságilag (értsd: pénzügyileg) előnyös, hanem még társadalmilag is hasznos.
Képzeld, az általad annyira lesajnált IMF-hez mi mentünk oda. Már nem először.
Nem ők jöttek, hogy "Te, Viktor, Te, Ferenc, rohadjak meg, de adni szeretnék nektek három milliárd euró hitelt. Benne vagytok?" Mi mentünk oda. Mert szarban voltunk, mert a hülye politikusaink (akiket mi, hülye emberek választunk meg, és akik önös érdekeiken - sokszor hozzánk hasonlóan - képtelenek felülemelkedni), ahelyett, hogy komolyan dolgoznának, hogy fejlődjön az ország (mind gazdaságilag, mind morálisan, erkölcsileg stb.), látszatintézkedéseket hoznak, médiapolitizálnak, mi meg állunk tökig a mocsárban.
Lehet kritizálni az ENSZ-et, az EU-t stb., de addig felesleges, amíg mi, kis szarrágó magyarok nem tudunk megállni a saját lábunkon, és mindig ezekhez hasonló szupranacionális szervezetekhez dörgölőzünk, ha valami gond van.
Megmondom összefoglalva, hogy mi jön le az írásodból: Zárkózzunk be, védjük a piacainkat, termeljük meg ami nekünk szükséges, nem kérünk a külföldiekből (a vállalataikból sem!). Esetleg ne nevezzük át Phenjanná Budapestet? Ők csinálják így, látjuk/halljuk/tudjuk mi megy abban az országban. Ez kell nekünk mi?
http://gerillainfo.co.cc/news.php?readmore=748
Olvasd el ezt a kis szösszenetet, és a benne szereplő hiánycélokra és egyéb kézzel fogató adatokra keress rá, és meglásd tényleg annyi a magyar költségvetési hiány. Innentől kezdve a te általad belinkelt adat a légből kapott, nem az enyém.
Az IMF egyáltalán nem védi az emberek érdekét. Lásd most is a Fidesz szeretne valahonnan pénzt szülni és a bankokra ki szeretne vetni, egy teljesen jogos adót, ami az eddigi 13 milliárd forintos bevételt 200 milliárdra növeli. Hozzáteszem nem fogják megtenni, mert jött az IMF és egyből azt javasolta, hogy ne a szegény kis bankokat adóztassuk, hanem a pénzben bővelkedő köznépet.
Ha nem hiszed el az adataimat, akkor mondjuk olvasd el Dr. Drábik János, vagy Bogár László, vagy Varga Istán ehhez kapcsolódó írásait, és bizony meg fogsz ez esetben is lepődni.
Mi kis szarrágó magyarok eddig érdekes módon a világtörténelemben mindig meg tudtunk állni a lábunkon. A rendszer váltás előtt, ameddig nem volt itt az IMF és az EU sem, nem volt államadósságunk, az emberek egy fokkal kényelmesebben éltek, a legszegényebb család is lejutott a Balatonra. A lakosság szinte egyáltalán nem volt hitellel terhelve. A mezőgazdaságunk is elég jól ment, nem kell ehhez agrármérnöknek lenni, hogy ezt belásd.
Persze itt egyesek szerint a megmentő IMF és EU megjelenésével soha nem látott eladósodottságba kerültünk.
Hozzáteszem, mind Orbán Viktor, mind Bokros Lajos, mind Kuncze Gábor, mind Antal József Világbanki alkalmazottak. Onnan kapják a rendszeres fizetésüket, nem pedig a magyar államtól. A világbank és az IMF testvérszervezetek, amit az IMF a Világbanknak mond az történik. Innentől kezdve nem nehéz mondjuk egy akkori Antal Józsefet vagy egy mostani Orbán Viktort az újabb kölcsön felvétele felé irányítani.
További olvasmányok az érdekesség kedvéért:
http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/07/20/oveket-becsatholni-avagy-a-sarkadra-allsz-vegre-vagy-tovabbra-is-hagyod-hogy-belenk-toroljek-a-cipojuket/#more-8158
http://internetfigyelo.wordpress.com/2010/07/21/jean-claude-paye-az-eurovalsag-es-az-europai-unio-lebontasa/
Az IMF egy nemzetközi dögkeselyű semmi más. A Warburg család két tagja hozta létre, azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Rockefeller és Warburg család már 200 éve WC-re is együtt mennek.
Az IMF jelenleg semmi mást nem csinált itthon, mint azt, hogy minden 1 milliárd forint kölcsön után, amit tőlük vettünk fel kifizettünk 11 milliárdot. Ráadásul idejön és dirigál, nem a multikat bankokat akarja megszorítani, hogy fizessünk, hanem az embereket. Lásd mit csinált az elmúlt 2 éveben Görögországgal, Spanyolországgal, Írországgal, hazánkkal.
Aki azt állítja, hogy az EU és az IMF hasznos, az nemhogy nem ért a közgazdasághoz, hanem egy analfabéta.
Az ENSZ a Trilaterális bizottság jóvoltából született, mely bizottságnak jelenleg is David Rockefeller az elnöke, és az ENSZ megalapításakor is nagyon jelentős tag volt.
Az ENSZ-től eddig egyetlen egy értelmes megmozdulást nem tudok mondani. Bár a legutóbbi akciójukban, a rengeteg ember felesleges beoltatását a h1n1 ellen, és ezáltal mondjuk főleg a gyermekek fejlődő immunrendszerét roncsoló hatást mindenki olyan tevékenységnek tekinti amilyennek akarja.
mellesleg nem tudom, hogy honnan szülöd az adatokat, amikkel megpróbálod félrevezetni az embereket, de: http://www.eu2004.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=292
az IMF-es pénzügyi adataidra inkább nem is reagálok érdemben, ekkora baromságot, hogy 1 után 11-et fizetünk... azt persze gondolom nem látod a vörös ködtől, hogy sokszor az IMF jobban védi az átlagmagyar érdekét, mint bármelyik senkiházi kormányunk. mert olyan kéréseket fogalmaz meg a hitel(ek) felvételekor, amik teljesítése sokszor nem csak gazdaságilag (értsd: pénzügyileg) előnyös, hanem még társadalmilag is hasznos.
Képzeld, az általad annyira lesajnált IMF-hez mi mentünk oda. Már nem először.
Nem ők jöttek, hogy "Te, Viktor, Te, Ferenc, rohadjak meg, de adni szeretnék nektek három milliárd euró hitelt. Benne vagytok?" Mi mentünk oda. Mert szarban voltunk, mert a hülye politikusaink (akiket mi, hülye emberek választunk meg, és akik önös érdekeiken - sokszor hozzánk hasonlóan - képtelenek felülemelkedni), ahelyett, hogy komolyan dolgoznának, hogy fejlődjön az ország (mind gazdaságilag, mind morálisan, erkölcsileg stb.), látszatintézkedéseket hoznak, médiapolitizálnak, mi meg állunk tökig a mocsárban.
Lehet kritizálni az ENSZ-et, az EU-t stb., de addig felesleges, amíg mi, kis szarrágó magyarok nem tudunk megállni a saját lábunkon, és mindig ezekhez hasonló szupranacionális szervezetekhez dörgölőzünk, ha valami gond van.
Megmondom összefoglalva, hogy mi jön le az írásodból: Zárkózzunk be, védjük a piacainkat, termeljük meg ami nekünk szükséges, nem kérünk a külföldiekből (a vállalataikból sem!). Esetleg ne nevezzük át Phenjanná Budapestet? Ők csinálják így, látjuk/halljuk/tudjuk mi megy abban az országban. Ez kell nekünk mi?
éljen a Szent Korona Rádió!
nc leszarom
Az IMF egy nemzetközi dögkeselyű semmi más. A Warburg család két tagja hozta létre, azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a Rockefeller és Warburg család már 200 éve WC-re is együtt mennek.
Az IMF jelenleg semmi mást nem csinált itthon, mint azt, hogy minden 1 milliárd forint kölcsön után, amit tőlük vettünk fel kifizettünk 11 milliárdot. Ráadásul idejön és dirigál, nem a multikat bankokat akarja megszorítani, hogy fizessünk, hanem az embereket. Lásd mit csinált az elmúlt 2 éveben Görögországgal, Spanyolországgal, Írországgal, hazánkkal.
Aki azt állítja, hogy az EU és az IMF hasznos, az nemhogy nem ért a közgazdasághoz, hanem egy analfabéta.
Az ENSZ a Trilaterális bizottság jóvoltából született, mely bizottságnak jelenleg is David Rockefeller az elnöke, és az ENSZ megalapításakor is nagyon jelentős tag volt.
Az ENSZ-től eddig egyetlen egy értelmes megmozdulást nem tudok mondani. Bár a legutóbbi akciójukban, a rengeteg ember felesleges beoltatását a h1n1 ellen, és ezáltal mondjuk főleg a gyermekek fejlődő immunrendszerét roncsoló hatást mindenki olyan tevékenységnek tekinti amilyennek akarja.
Olvastad a Talmudot... igen én meg Tannenbau József vagyok, és rócsild a haverom, jah meg hitlerrel teniszezek... ahányszor hallottam már "jajpedigénde!!!!!" típusú hülyeségeket, és ahányszor beigazolódott az ellenkezője...
de vájá!! ez teccik ezt most találtam meg!!
írja a cikkében h "A francia tudományos akadémia például kinyilatkoztatta, hogy az írásbeliség egyértelműen a Kárpát-Medencéből terjedt el az egész világon."
vájá mosta akko a franciák velünk vannak?
és dereng h ilyesmit írtál, de lehet csak hazudok: "A Francia Tudományos akadémia egyik jelenlegi zsidó tagja például így nyilatkozott az egyik New York Times ezen témával foglalkozó cikksorozatának: A zsidóság és a nemzsidóság között annyi a különbség, mint a nemzsidóság és a rovarok között."
vájá akkor hogyisvanez???? ki mond minek ellent??? legközelebb az ilyesmit monnd el a melletted található legközelebbi falnak. annak több értelme lenne
ez meg a legjobb: "mondtam én egyszer is..." akkor mi a fasz bajod van??? mégis? zabszem a lukban?
én hazudtolom meg magam... úr isten...

Ezeket eddig nem is tudtam!
Köszönöm , hogy felvilágosítottál!
hanem észérvek, munka (tenni, hogy jobb legyen), valamint megértés mások iránt.
A cikkről csak annyit, hogy röhejesnek tartom a 35000 !!! éves rovásírással borított piramisok gondolatát. Ez szerintem valami áprilisi tréfa kicsit elhalasztva kb. A finn-ugor rokonság pedig nyelvtörténeti és kultúrális egymás mellett/együtt élésen alapuló rokonság, nem genetikai.
Ja, és APC-ről hátrafele nyilazó magyar reconokat a BFBC2-be!!!!
Olvastad a Talmudot... igen én meg Tannenbau József vagyok, és rócsild a haverom, jah meg hitlerrel teniszezek... ahányszor hallottam már "jajpedigénde!!!!!" típusú hülyeségeket, és ahányszor beigazolódott az ellenkezője...
de vájá!! ez teccik ezt most találtam meg!!
írja a cikkében h "A francia tudományos akadémia például kinyilatkoztatta, hogy az írásbeliség egyértelműen a Kárpát-Medencéből terjedt el az egész világon."
vájá mosta akko a franciák velünk vannak?
és dereng h ilyesmit írtál, de lehet csak hazudok: "A Francia Tudományos akadémia egyik jelenlegi zsidó tagja például így nyilatkozott az egyik New York Times ezen témával foglalkozó cikksorozatának: A zsidóság és a nemzsidóság között annyi a különbség, mint a nemzsidóság és a rovarok között."
vájá akkor hogyisvanez???? ki mond minek ellent??? legközelebb az ilyesmit monnd el a melletted található legközelebbi falnak. annak több értelme lenne
ez meg a legjobb: "mondtam én egyszer is..." akkor mi a fasz bajod van??? mégis? zabszem a lukban?
én hazudtolom meg magam... úr isten...
Amúgy nekem is valszeg utolsó postom volt, gyanítom hogy nem ez az a közeg és felület, ahol erről érdemben lehetne beszélgetni... :O

Battlefieldhttp://www.battlefield.hu/
Call of Dutyhttp://www.cod.hu/
Counter-Strikehttp://www.counter-strike.hu/
Half-Lifehttp://www.half-life.hu/
Need for Speedhttp://www.nfs.hu/
Team Fortresshttp://www.teamfortress.hu/
TrackManiahttp://www.track-mania.hu/
OGC Webshophttp://shop.ogc.hu/
Steamhttp://www.steam.hu/
Mumblehttp://www.Mumble.hu/
Age of Empireshttp://www.aoe.hu/
Day of Defeathttp://www.dayofdefeat.hu/
Game Starhttp://www.gamestar.hu/
Garry's Modhttp://www.gmod.hu/
Grand Theft Autohttp://www.gta.hu/
Mafiahttp://www.mafia-game.hu/
Quakehttp://www.quake.hu/
Red Orchestrahttp://www.redorchestra.hu/
Replays.huhttp://www.replays.hu/

Scout Duel 2v2 